2024. április 8., hétfő

Szürkében II - Készenléti Rendőrség

 Ebben a témában már készült egy bejegyzés , még 2015-ben. Azóta rengeteg dolog történt, íme az első bejegyzés, majd kezdjük is az azóta érkezett autók megtekintését : 

https://bbazsaphoto.blogspot.com/2015/10/szurkeben-kr.html



A Készenléti Rendőrség csapaterős rendőri egység , mint iyen ritkán avatkozik be kis létszámban , így kevés személyautót használ de mégis akad pár főleg felezető és parancsnoki autónak: 

Skoda Octavia:

Az első III-as  faceliftből a tűzszerészek is kaptak. A IV modellből nagyon kevés érkezett. 

Octavia III facelift 

Octavia IV 

Mercedes B . 

Ebből a verzióból is mindkettő érdekezett, szintén alacsony darabszámban: 



Audi A3 , parancsnoki autónak jött 10 darab : 


Terepjárók

Suzuki Vitara, a legnagyobb számban használt autójuk  :


2017 átadó , Hösők tere 

Volkswagen Amarok, szintén nagy számban fordul elő. Sőt az egyiket még térfigyelőautónak is átalakították .

Térfigyelő 


2017 kibocsátás, ekkor adták át őket

Ritkább darab a Skoda Kodiaq 



A másik legtöbbet látott típus a Volkswagen Caddy . Érdekes módon két féle kivitelben érleztek, fújt és fekete lökhárítóval: 

Színre fújt lökhárító 


Csapaterő 

Pár napja volt egy tüntetés, több mint 30 kis lotifuti Sprintert számoltam . Rendkivül nagy számban mozognak egy - egy feladat során.



A határ feladatok , néha napján tüntetések alkalmával, nagy buszok is mozgatva vannak. Hátsó taktusban fegyverszekrény vagy tároló  található. 33 darab érkezett, és ebből 3db 51 személy szállítására alkalmas , a többi 34 főt tud vinni. 

Credo Optinell 



Két csoport kép után pár különleges darab ömlesztve :



Pár érdekesebb darab

ZF elektromos , szintén határ. 

ZF elektromos motor, határra

Árúszállító, ellátmány és logisztika 

Lószállító 

Mentő, Eü szolgálat 

Kékek 

A készenléti rendőrség kapott pár kék teherautót , feladatuk nem tisztázott. Az egyik Unimog amiből 2db van Tűzszerész feladatokat lát el: 


H14

Tűzszerész 


A végére két érdekes darab 

IFA L60, az elejéra rácsot lehet rakni, és utcát lezárni 

UAZ - az alakuló tér világítását szolgálta. 

Köszönöm a figyelmet. 

2024 04 08 

www.bbazsaphoto,hu 

Facebook : Bbazsaphoto 


























 












2024. március 29., péntek

Oroszlánok a magyar 112 égisze alatt

 Nagy váltás után MAN alvázas tűzoltóautók érkeztek a magyar Tűzoltósághoz. TGM 18.320 modellek , automata váltóval lettek szerelve. A feléptmény ezúttal is BM Heros gyártmány, amely 4000 literes tartállyal lett szerelve és az Aquaman fantázia nevet kapták. A tűzoltóság MAN kocsijai  után nézük meg, kik is használtak még MAN modelleket. Előbb viszont két kép a 37db új MAN-ról. 


1 a 37-ből 

Korábban is szolgáltak a tűzoltóság berkein belül MAN modellek. 

Az egyikük egy Tornádó felépítménnyel szerelt alváz,ami évek óta a Jászberényi HTP használ

Jászberény

Oroszlány Önkormányzati Tűzoltósága egy Román felépítmény gyártó Romprim termékét vette, amiben török Vulkan szivattyú van. 

Oroszlány 

A Rába széria előtti prototípua modell ami még MAN alvázat használlt. Encs R16 autója

Encs R16 , szintén Rába, de MAN főelemek. 



A Heros egyik szakami napján bemutattak egy MAN modellt, de nem sok derült ki róla




Nemcsak új, de idősebb példányok is dolgoznak, amelyek még mindig bírják a strapát . Íme a MAN Diesel flotta.

Kecel ÖTE

Lajosmizse ÖTE 

Tóalmás ÖTE 


Korábbi LRI archív kép

Gyönyörű körenyzet fogadja azt aki vezeti , ezeket a modelleket. 



Speciális szerek is megtalálhatóak , köztük Székefehárvár igáslova..

Székesfehárvár 

Illetve több cserekonténeres alvázat, a bemutató fotó Győrben készült

Győr HTP 

Az Életjel mentőcsoport, Zagyvarékas ÖTE egy speciális műszaki mentőt szerzett be magának. 


Tűzoltó vonalon maradva a Magyar Honvédség már korábban is szerzett be MAN alvázakat. Sőt amikor eljött a váltás ,akkor is maradtak ennél a gyártónál. 

Currus felépítmény 

Rosenbauer felépítmény. 

Létesítményi tűzoltóságok is szereztek be MAN modelleket. A győri Audi gyár, még a kezdet kezdetén és pár éve a Paksi Atomerőmű. 

Győr Audi gyár

Paks műszaki mentője , Heros felépítmény

Paks Atomerőmű , porszere. BM Heros 

Győri Audi Rosenbauer CL

A közlekedési cégek is a MAN felé fordultak. Elöször a MÁV épített magának egy kétéltű beavatkozót, vasút / közút. Az ikonikus Csepeleket két MAN váltotta a BKV-nál. 


MÁV vasút / közút

BKV , Csepel utód 

Két autó is beszerzésre került. 

Kakkuktojások. Ezek ÖAF modellek, de műszakilag a MAN testvérei így ők is helyett érdemelnek....

Felsőcsatár  ÖTE műszaki mentő , Vas megye

Kötél hibird szere, fecskendő és magasbőlmentő 

Nyárlőrinc ÖTE , MAN felirat, ÖAF alváz. 



Köszönöm a figyelmet..

Bbazsaphoto 

2024.03.29

www.bbazsaphoto,hu

www.facebook.hu/Bbazsaphoto